Fellegvári fellengzősségek

Édes vagy savanyú 31. Hermine éppen az asztalnál ült és régi fényképalbumokat nézegetett, amikor beviharzott a konyhába egy alvadt vérrel borított, oszladozó holttest, nyomában egy hófehérre meszelt arcú, fekete neccharisnyás és cirokseprűs boszorkánnyal. Még szerencse, hogy az idős asszony annyi mindent látott már életében, mert így nem kapott azonnal szívrohamot az életre kelt horrorjelenet láttán. - Azt hittem, már sosem kerültök elő, lányok! - csóválta a fejét, és becsukta az albumot. - Jó sokáig készülődtetek. - De megérte, ugye, Nagyi? - kérdezte vigyorogva az unokája, Sandra. - Hogy tetszik a jelmezünk? Elég ijesztő? - Mit mondjak? Ezzel a sminkkel az utcasarokra is kiállhatnál. Szado-mazo-boszi. Csak azt a seprűt kellene lecserélni egy korbácsra. - Na de Nagyi! - tiltakozott vigyorogva Sandra. - Honnan ismer a nagymamád ilyen dolgokat? - heherészett a zombi, aki valójában Kathi volt, a helyes, lófarkas kislány, Sandra osztálytársa. - Nyáron együtt néztük

Támogatás Hanna és a szerelme, Peti kéz a kézben sétálgattak a bevásárlóközpontban. Peti vállán női táska, kezében három reklámszatyor lógott; az előbb vett át mindent Hannától, hogy annál kényelmesebben nyalhassa el a fagyiját. Mindig meghívta a lányt, pedig Hanna néha utalgatott rá, hogy esetleg most majd ő fizet, de aztán mindig tiltakozás nélkül elfogadta Peti apró figyelmességeit. Már két éve jártak együtt, Peti még végzős gimisként vetett szemet az akkor kilencedikes lányra. Azóta is rácsodálkozott a szerencséjére: ő, a visszahúzódó, szemüveges fiú, aki mindig is többet tudott a számítógépekről, mint a lányokról, valami számára sem ismert képességgel meghódította az iskola legújabb szépségét. És nemcsak meghódította, de meg is bírta tartani. Még kevésbé értette, ez hogyan lehetséges. Pedig Hanna anyukája úgy jósolta, hogy Peti az egyetemen biztosan megismer majd valami másik lányt, vagy a sok tanulás miatt úgysem lesz már ideje a kapcsolatot ápolni. De Peti jól bírta a tanul