(F)elszámolás
(F)elszámolás
alias
egy
naplóbejegyzés arról, hogy miért nem való nekem a naplóírás :)
2001
decembere és 2006 januárja között kisebb-nagyobb kihagyásokkal
írtam naplót. Összesen hat füzet gyűlt össze az évek során,
de érdekes módon ezekből csak egyetlen telt be. A többinek úgy
lett vége, hogy idővel egyre kevesebbet írtam beléjük, mintha
elveszett volna a lelkesedésem - de amint új füzetet nyitottam,
rögtön vissza is tért, hogy egy ideig megint sokszor és hosszan
írjak. Volt, amelyet olvastak mások is (az engedélyemmel vagy
anélkül), de a nagy részüket nem mutattam meg senkinek.
Miért
írtam ezeket? Eleinte azért, mert mindent meg akartam őrizni, és
valamiért azt hittem, hogy ehhez a lehető legérdektelenebb
dolgokat is le kell jegyeznem. Mikor hova mentünk, mit csináltunk,
néha órákra és percekre (!) lebontva. Máskor viszont olyan
izgalmasabb eseményekről is, mint év közben egy új osztálytárs
érkezése, egyetlen mondatot böktem oda, csak hogy ez is le legyen
írva.
Később
az éppen aktuális szenvedélyeim köré épültek a naplók,
például egyszerre voltam hatalmas rajongója a tévében futó Big
Brothernek és VII. Kleopátra egyiptomi királynőnek :D, aztán
jött Elvis Presley, az USA és a rock´n´roll. Ez részben
egybeesett a magányos, világfájdalmas tinédzserkorszakkal, amikor
mindent és mindenkit utáltam, sehol nem találtam a helyemet, és
arra jutottam, hogy régen (vagyis pár évvel azelőtt) minden jobb
volt. Ezeket a harmadik naplóban fejtegettem hosszasan.
Ezután
következett egy semleges napló, amelyet az iskolába is bevittem,
ezért leginkább az ottani eseményekről szólt és a többiek is
olvashatták. A következő pedig ennek a szöges ellentéte lett:
egy reménytelen szerelem és csalódás (az akkori barátokban és
persze egy link alakban :P) kínos és szupertitkos története
csöpögött le az oldalakról. Az utolsó napló pedig már csak
néhány oldal, amelyben főleg az akkori személyiségemet és a
helyemet a közösségben - a vége felé járó nyolcadik
osztályunkban - elemezgetem.
Ma
a hatból kettőt (a világutálósat és a szerelmeset) ünnepélyesen
megsemmisítettem. Kivágtam a teleírt lapokat a füzetekből, és
apró darabokra tépkedtem őket, aztán levittem a papírhulladékos
gyűjtőbe. Azért tettem meg éppen most, mert Budapesten töltöttem
ezt a hétvégét, és festés és lomtalanítás miatt amúgy is egy
csomó mindent át kellett nézni, odébbtenni, bedobozolni vagy
éppen kidobni. De valójában nagyon régóta kínzott a gondolat,
hogy ezek a naplók még mindig léteznek (nem konkrétan ez a kettő,
hanem az utolsó kivételével az összes, de most éppen ezeket
találtam meg). A negyedikben még le is írtam, hogy utólag
visszaolvasva mennyire gáz az első :), és már 2005 körül
gondolkodtam azon, hogy ha a többit nem is, de a harmadikat
mindenképpen cenzúráznom kellene, nehogy valakinek a kezébe
akadjon, akiről írtam benne, és utólag megsértődjön rajta.
Az
igazi félelmem viszont nem is ez volt, hanem az, hogy egyszer majd
lesznek saját gyerekeim, és nem akarom, hogy megtalálják ezeket
az írott forrásokat az anyjukról. Nem tudtam igazán
megmagyarázni, hogy miért, hiszen semmi extra nem volt ezekben a
naplókban. Mindannyiunknak vannak utólag megmosolyogtató
szenvedélyei, buta eszmefuttatásai (bár amikor az Előző
életek, jövendő életek könyvet
olvastam és azon tűnődtem a harmadik naplóban, hogy vajon
lehetek-e Elvis Presley reinkarnációja, az már talán akkor is
túlzás volt :D). Mindannyian keresztülmegyünk elveszettebb,
gyökértelenebb korszakokon, amikor olyan baromságokba
kapaszkodunk, mint a fenti ötletem, vagy abba, hogy összezárt
idegen emberek nyomorúságát bámuljuk a tévében. Vannak
konfliktusaink a családdal, a barátokkal és a tanárokkal. Vannak
nagy álmaink, szerelmeink, amelyek soha nem teljesülnek be. Miért
akartam én mindezt szétvagdosni egy konyhai ollóval? Miért nem
éreztem semmit, se gyászt, se fájdalmat, én, az állandóan
múltba révedő és minden apróságot őrizgető, amint konfettivé
szaggattam ezeket a lapokat?
Utána
lementem a konyhába és elújságoltam anyámnak, hogy éppen most
semmisítettem meg két régi naplót, és micsoda szerencse, hogy a
leendő gyerekeim ezeket már nem láthatják. Ő erre azt mondta,
hogy pedig a régi naplók újraolvasása sokat segíthetne majd
abban, hogy megértsem a saját gyerekeimet. Gondolkodás nélkül,
magamat is meglepő bizonyossággal vágtam rá, hogy nem, ezek ugyan
nem. És amire emlékeznem kell belőlük, arra emlékszem is. Az
eseményekre, az emberekre és főleg arra, hogy mikor mit éreztem.
Tízévesen azért kezdtem az első naplót, mert azt hittem, így
megőrzök majd mindent. De a ma is velem élő emlékeimnek ezek a
torz, kimerevített, füzetekbe zárt lenyomatai már régóta
idegenek voltak számomra - és hirtelen megértettem, mi zavar
ennyire ebben az egészben.
-
A stílus - mondtam ki hangosan. - Végig mások stílusát
utánoztam. Egyik napló sem volt őszinte.
Igen,
ez lehet a megoldás. Néha egész frázisokat emeltem át az éppen
aktuális olvasmány-, film- és egyéb élményeimből. Rengeteg
naplóregényt és hasonló tiniregényt olvastam, és ezekre
építettem azt, ami elvileg az én belső világom kivetülése lett
volna. Az órára és percre lebontás például Bridget Jones
naplójának hatása, ami ráadásul felnőttirodalom volt, de én
nagyon felnőtt akartam lenni ebben az első, butácska kis naplóban.
Fogyókúrán gondolkoztam, mint Bridget Jones, vagy mint Sohonyai
Edit Macskaköröm
című
regényének főhősnője (nem baj, hogy egész gyerekkoromban kicsit
alulfejlett voltam és kiálltak a bordáim). Ugyanennek a vége felé
csúnya és szleng szavakat használtam, ami már a későbbi napló
tanúsága szerint is jó nagy hülyeség volt. A harmadik naplóban
aztán egy teljesen indokolatlan listát írtam szerelmespárokról -
hát persze, mert egy ilyennel zárul Jacqueline Wilson Szerelmes
lányok című
regénye. Aztán meg arról írtam hasonló listát, hogy mit utálok
a legjobban valakiben - ezzel viszont Meg Cabot Egy
igazi amerikai lány-a
kezdődik. Néhol megjelenik egy kis G. Szabó Judit is, meg Nick
Hornby, meg Nagy Katalin, meg Ros Asquith, meg még több Jacqueline
Wilson, meg 100xszép és WITCH magazinok, meg Müller Péter, és
további, egymáshoz abszolút nem passzoló könyvek, amelyek mögé
végig próbáltam rejtőzni. Mert naplót úgy kell írni, ahogy ők
írnak, ugyebár.
Érdekes,
hogy anyám, aki egyébként nem szereti az írásaimat, erre csak
annyit felelt, hogy "hát a mimikrid mindig is jó volt".
Sok korai novella- és regénypróbálkozásomat éppen amiatt
marasztalta el, mert nem voltak elég eredetiek. Ez valahogy mégsem
zavar, mert így utólag a fejlődési folyamatom részének
tekintem, hogy sokáig nem volt semmilyen írói hangom (ez a
fejlődés természetesen még most is tart, és soha nem is lesz
vége). De az, hogy elvileg a saját vallomásaimat vetettem papírra
úgy, hogy egy igaz hangja, igaz szava nem volt, hogy még az is
hamis, mesterkélt és idegen, ami amúgy megtörtént és amire a
mai napig emlékszem... hát ez valahol megbocsáthatatlan.
Nem
fogok többet naplót írni, de még csak egy személyes blogot sem
(olyanom is volt már, az se jött be). Az írásaim, ahol fiktív
szereplőkkel és cselekménnyel dolgozom, valahogy sokkal többet
mondanak el arról, hogy ki vagyok én, mintha magamat helyezném a
középpontba és úgy játszanék folyamatosan szerepeket. Sőt,
most, hogy belegondolok, 2006-ban születtek az első olyan
történeteim, amelyeket akár ma is vállalhatónak ítélek -
nagyjából ugyanakkor, amikor végleg felhagytam a naplóírással.
De
valahol mégis minden megmarad, ami számít: élmények, érzések,
érzelmek. Így is, hogy nem görcsölök a lejegyzésük miatt, és
nem rettegek többé, hogy mi lesz, ha elvesznek. Pontosabban most
már csak
azt
őrzöm meg, ami számít, és ezáltal az lesz a mindenség, amit
megőrzök.
ennek most nincs vége :)
Minden írás személyes
VálaszTörlésSzerencsére :) De ami személyes, az nem feltétlenül őszinte, legalábbis nekem utólag így tűnik. Minden szereplő, helyszín és esemény valós volt, de mégis hamis képpé álltak össze amiatt, ahogyan bemutattam őket, és ezt akkor észre sem vettem. És ha arra nem voltam képes, hogy önmagammal legyek őszinte, akkor még inkább örülök, hogy mások nem olvashatják már ezeket a régi butaságokat. Kínos lenne olyasmit mondani a leendő gyerekeimnek, hogy "amúgy anyátok nem is volt ám anorexiás, csak utánozta az olvasmányélményeit..." :D
Törlés