Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2016

Metamorfózis

Metamorfózis Szeretettel ajánlom ötletadómnak, Mártonnak :) Szerencsés volt az esti vadászat. Először, mint mindig, a vezérhím és a nőstényei részesültek a jutalomból, aztán jöttek a rangsorban második és harmadik farkasok, majd mindenki más. Taranis és az anyja hátrébb húzódtak a körből. Mindig ők maradtak utolsónak, még a kisétkű kicsik és öregek is előbb kerültek sorra, és szerencsétlenebb napokon nem is jutott nekik semmi, csak pár leszopogatott csont. Taranis nem tudta gyűlölni az anyját azért, amiért az ő egykori ballépése miatt mindkettejüket kirekesztette és lenézte a falka. Végül is mit követett el az anyja, amit a többiek ne tettek volna meg hasonló helyzetben? Azok a nőstények, akik feddhetetlenül és vakon követik az erős hímeket, ugyanúgy megtették volna azt , ebben Taranis egészen biztos volt. Ráadásul az anyja, akkor még éppen csak felserdült farkaslány, nem is tudta, hogy nem helyes, amit tesz. Követte a természet hívását, kihordta és megszülte a fiát, az egyetl

Randevú

Randevú Dóra nyugtalanul pillantott az órájára. Vajon tényleg el fog jönni? A szíve úgy vert a torkában, mintha butuska kamaszlány lenne, aki az első ártatlan kis szerelmet éli meg. Igaz, akkortájt ő nem járt efféle randevúkra. Csak az osztálytársnői meséltek találkákról fiúkkal, kínos hallgatásokról, bőrperzselő érintésekről, lopott csókokról és rettenetes szívfájdalomról, amikor az illető volt olyan bunkó és oda sem tolta a képét a megbeszélt helyre. Dóra nem bánta, hogy az ő életéből kimaradnak az efféle tapasztalatok, ahogy azt sem, hogy csak a húszas évei közepén értette meg, hogy milyen igazán szerelmesnek lenni. Most pedig, nem sokkal a huszonhetedik születésnapja után, újabb fordulópont előtt állt az élete. Belekortyolt a narancslébe. Végül is nem a srác pontatlan, hanem ő érkezett negyed órával korábban. Magában mosolygott, amiért srácként gondol Balázsra, holott az internetről már tudhatta, hogy egy harmincöt éves, jól kereső üzletvezetőről van szó. Ám az egyetlen fén