Fellegvári fellengzősségek

A játékmackó bánata Bence a harmadik születésnapjára kapott engem. Rögtön tudtam, amint megláttam, hogy mi ketten örökkön-örökké legjobb barátok leszünk. Rengeteget játszottunk együtt, Bence hihetetlen kalandokba kevert engem. Volt, hogy eltévedtem az őserdőben, és megküzdöttem egy vérszomjas porcelántigrissel. Máskor meg hajótörést szenvedtem, és cápák elől kellett menekülnöm egy rozoga mentőcsónakban. Sőt, Bence még egy időgépet is épített nekem egy üres cipősdobozból, és jó párszor visszautaztatott a történelem előtti időbe, ahol egy csapat növényevő dinoszaurusszal szövetkeztem a gonosz húsevő rémuralma ellen. Hű, micsoda idők voltak ezek! Nekem volt a legizgalmasabb életem a világon. Éjjelente összebújva aludtunk. Bence, ez a napközben állandóan rohangáló és ugráló kisfiú, estére mindig megnyugodott és elcsendesedett. A szőrömbe fúrta az orrát, és elalvás előtt elmesélte nekem, mi történt az oviban. Hogy a verekedős Misi soha nem hagyja békén, és hogy az utálatos lányo...

Mondd, hol az utam Tavaly a sulinapon azt hittem, nincs annál ijesztőbb, mint olyanok előtt énekelni, akikkel mindennap találkozom, és utána még évekig dörgölhetik az orrom alá, ha azon az egy balszerencsés napon nem sikerül valami. Én magam is meglepődtem, mekkora sikert arattam: még a flegma menő csávók, sőt, a tanárok is odajöttek gratulálni. Idén év elején meg, a művházban, alig mertem kilépni a csomó idegen elé, akik között ott ült valahol a helyi újság riportere is. Mit fognak gondolni rólam, ha leégek…? De ez az aggodalmam is alaptalannak bizonyult, mert vastapsot kaptam, és az újságíró utána készített velem egy kis interjút. Tényleg meg is jelent rólam egy kétbekezdésnyi cikkecske a következő számban. A nagymamám kirajzszögezte a konyhájában a faliújságra, és azóta is minden vendége figyelmét felhívja rá. Ezek után úgy tűnt, minden bénító félelmemet sikeresen legyőztem, és szentül hittem, hogy nekem ugyan nem okozhat már gondot egy százfős közönség, de még egy ezer...