Fellegvári fellengzősségek

Ez a kis írás a JCDecaux novellapályázat apropóján született, pontosabban az azt követő beszélgetés ihlette az egyik írós csoportban. Sok-sok öniróniával (számoljátok meg a karaktereit, aztán képzeljetek el, amint töröm a fejem, hogy mit húzzak még belőle :D ), és annál is több szeretettel a csoportbeli beszélgetőtársaim meg a többi háromezerakárhány felé. A nyertes húsz novella szerzőinek pedig innen is gratulálok! :) Karakterek Egy nemzetközi reklámcég újra meghirdette az előző évben nagy sikerrel lezajlott novellapályázatát. A húsz legjobbnak ítélt alkotást különböző hirdetőtáblákon állítják majd ki az országban, ígérte ezúttal is a kiírás. Ennek megfelelően szalonképes tartalmat és maximum négyezer karakternyi szöveget vártak, egyéb megkötés nem volt. Az eltelt egy évben az is hallhatott a pályázatról, olvashatta a győztes írásokat, akit elsőre még nem érdekelt a dolog. Így röppent be a határidőre háromezernyolcszáz novella a cég postafiókjába. Eléggé szorongtak a...

A játékmackó bánata Bence a harmadik születésnapjára kapott engem. Rögtön tudtam, amint megláttam, hogy mi ketten örökkön-örökké legjobb barátok leszünk. Rengeteget játszottunk együtt, Bence hihetetlen kalandokba kevert engem. Volt, hogy eltévedtem az őserdőben, és megküzdöttem egy vérszomjas porcelántigrissel. Máskor meg hajótörést szenvedtem, és cápák elől kellett menekülnöm egy rozoga mentőcsónakban. Sőt, Bence még egy időgépet is épített nekem egy üres cipősdobozból, és jó párszor visszautaztatott a történelem előtti időbe, ahol egy csapat növényevő dinoszaurusszal szövetkeztem a gonosz húsevő rémuralma ellen. Hű, micsoda idők voltak ezek! Nekem volt a legizgalmasabb életem a világon. Éjjelente összebújva aludtunk. Bence, ez a napközben állandóan rohangáló és ugráló kisfiú, estére mindig megnyugodott és elcsendesedett. A szőrömbe fúrta az orrát, és elalvás előtt elmesélte nekem, mi történt az oviban. Hogy a verekedős Misi soha nem hagyja békén, és hogy az utálatos lányo...

A kékhajú Különös ez a hely, gondolta Ulrik herceg, amint a pirkadat tompa rózsafényébe burkolózva közelített a vár felé. Hatalmas, vaskos falú építmény volt, akár ezer zsoldos is elférhetett volna benne, de életnek közel s távol semmi jelét sem látta. Nyomasztóan hatott a hercegre ez a környék. Csatatéren, nyílt színi összecsapásokban soha nem félt, hiszen látta az ellenséget, fel tudta mérni az erejét. Most meg csak úgy térjen be egy lakatlannak tűnő várba, ahol ki tudja, miféle veszedelmeket rejthetnek a folyosók? Hiába, olyan fáradt volt ő is, a lova is, hogy nem szívesen vállalt volna valami kockázatos kerülőutat. Ki tudja, hátha mégis akad egy lakó odabent, talán egy vén, mogorva rablólovag, aki megengedi, hogy ő megpihenjen odabent. Egyelőre úgy tűnt, tévedett. Sem a függőhídnál, sem az udvarban nem találkozott emberrel. A várfalat benőtték a kúszónövények, és Ulrik lovának léptei mindenféle állatot riasztottak fel a szendergésből: madarat, cickányt, patkányt. Mind...

Metamorfózis Szeretettel ajánlom ötletadómnak, Mártonnak :) Szerencsés volt az esti vadászat. Először, mint mindig, a vezérhím és a nőstényei részesültek a jutalomból, aztán jöttek a rangsorban második és harmadik farkasok, majd mindenki más. Taranis és az anyja hátrébb húzódtak a körből. Mindig ők maradtak utolsónak, még a kisétkű kicsik és öregek is előbb kerültek sorra, és szerencsétlenebb napokon nem is jutott nekik semmi, csak pár leszopogatott csont. Taranis nem tudta gyűlölni az anyját azért, amiért az ő egykori ballépése miatt mindkettejüket kirekesztette és lenézte a falka. Végül is mit követett el az anyja, amit a többiek ne tettek volna meg hasonló helyzetben? Azok a nőstények, akik feddhetetlenül és vakon követik az erős hímeket, ugyanúgy megtették volna azt , ebben Taranis egészen biztos volt. Ráadásul az anyja, akkor még éppen csak felserdült farkaslány, nem is tudta, hogy nem helyes, amit tesz. Követte a természet hívását, kihordta és megszülte a fiát, az egyetl...