Fellegvári fellengzősségek

A játékmackó bánata Bence a harmadik születésnapjára kapott engem. Rögtön tudtam, amint megláttam, hogy mi ketten örökkön-örökké legjobb barátok leszünk. Rengeteget játszottunk együtt, Bence hihetetlen kalandokba kevert engem. Volt, hogy eltévedtem az őserdőben, és megküzdöttem egy vérszomjas porcelántigrissel. Máskor meg hajótörést szenvedtem, és cápák elől kellett menekülnöm egy rozoga mentőcsónakban. Sőt, Bence még egy időgépet is épített nekem egy üres cipősdobozból, és jó párszor visszautaztatott a történelem előtti időbe, ahol egy csapat növényevő dinoszaurusszal szövetkeztem a gonosz húsevő rémuralma ellen. Hű, micsoda idők voltak ezek! Nekem volt a legizgalmasabb életem a világon. Éjjelente összebújva aludtunk. Bence, ez a napközben állandóan rohangáló és ugráló kisfiú, estére mindig megnyugodott és elcsendesedett. A szőrömbe fúrta az orrát, és elalvás előtt elmesélte nekem, mi történt az oviban. Hogy a verekedős Misi soha nem hagyja békén, és hogy az utálatos lányo...

A kékhajú Különös ez a hely, gondolta Ulrik herceg, amint a pirkadat tompa rózsafényébe burkolózva közelített a vár felé. Hatalmas, vaskos falú építmény volt, akár ezer zsoldos is elférhetett volna benne, de életnek közel s távol semmi jelét sem látta. Nyomasztóan hatott a hercegre ez a környék. Csatatéren, nyílt színi összecsapásokban soha nem félt, hiszen látta az ellenséget, fel tudta mérni az erejét. Most meg csak úgy térjen be egy lakatlannak tűnő várba, ahol ki tudja, miféle veszedelmeket rejthetnek a folyosók? Hiába, olyan fáradt volt ő is, a lova is, hogy nem szívesen vállalt volna valami kockázatos kerülőutat. Ki tudja, hátha mégis akad egy lakó odabent, talán egy vén, mogorva rablólovag, aki megengedi, hogy ő megpihenjen odabent. Egyelőre úgy tűnt, tévedett. Sem a függőhídnál, sem az udvarban nem találkozott emberrel. A várfalat benőtték a kúszónövények, és Ulrik lovának léptei mindenféle állatot riasztottak fel a szendergésből: madarat, cickányt, patkányt. Mind...

Randevú Dóra nyugtalanul pillantott az órájára. Vajon tényleg el fog jönni? A szíve úgy vert a torkában, mintha butuska kamaszlány lenne, aki az első ártatlan kis szerelmet éli meg. Igaz, akkortájt ő nem járt efféle randevúkra. Csak az osztálytársnői meséltek találkákról fiúkkal, kínos hallgatásokról, bőrperzselő érintésekről, lopott csókokról és rettenetes szívfájdalomról, amikor az illető volt olyan bunkó és oda sem tolta a képét a megbeszélt helyre. Dóra nem bánta, hogy az ő életéből kimaradnak az efféle tapasztalatok, ahogy azt sem, hogy csak a húszas évei közepén értette meg, hogy milyen igazán szerelmesnek lenni. Most pedig, nem sokkal a huszonhetedik születésnapja után, újabb fordulópont előtt állt az élete. Belekortyolt a narancslébe. Végül is nem a srác pontatlan, hanem ő érkezett negyed órával korábban. Magában mosolygott, amiért srácként gondol Balázsra, holott az internetről már tudhatta, hogy egy harmincöt éves, jól kereső üzletvezetőről van szó. Ám az egyetlen fén...