Fellegvári fellengzősségek

Sziasztok! Hosszabb szünet után újabb örömteli bejegyzéssel jelentkezem :) Az öröm apropóját ezúttal a karácsony adja, azazhogy az a tény, hogy még november végén jelentkeztem a Bloggerkarácsonyra, amelyet két hősies, vállalkozó kedvű leányzó, (ábécésorrendben) Giger és Lyla szervezett. Sokak rémálma a karácsonyi húzás, amikor a vakszerencse kisorsol neked egy embert, akit mondjuk alig ismersz, aztán találj ki neki valamit, és vedd is meg a boltban a legnagyobb karácsony előtti rohanás-tumultus közepette... Na, hát ez nem ilyen volt :) Egyrészt előre lehetett tudni, hogy mindenki valami kreatív, saját készítésű műalkotás-ajándékot fog kapni, tehát az ajándékozó az idejét, energiáját, ihletét szánja rád <3 (már aki komolyan veszi az ígéretet, hogy tényleg dolgozik a meglepetésén, nemcsak összecsapja). Másrészt pedig a szervezők mindenkinek a preferenciáit figyelembe vették, hogy mindenki a számára legtökéletesebb "lelki társnak" készítsen ajándékot. Ebből a szempon...

Minden kedves Olvasómnak utólag is boldog új évet kívánok! :) Újra jelentkezem, ezúttal egy tőlem szokatlan módon E/1-ben írt történettel, amelyet részben Tamási Rebeka Befejező művelet című novellája ihletett. Továbbra is nagyon-nagyon köszönöm, hogy vendégül láthatlak titeket a Fellegvárban! :* Az összetört nyalóka Csak a telefonomat akartam kirángatni a táskámból, hogy felhívjam M.-et, de egy át nem gondolt, hebehurgya mozdulattal kirepítettem vele a nyalókát is. Nekicsapódott az utcakőnek, és amikor rettegve érte nyúltam, már láttam, hogy az átlátszó fólia alatt szilánkosra tört. Akkor már hiába sikoltottam fel, hogy “Ne!”, hiába süllyesztettem vissza a bűnjelet a táskámba, mintha mi sem történt volna, hiába hitegettem magam azzal, hogy úgysem tudod meg soha, mi történt. Most is úgy éreztem, hogy rajtam tartod a szemedet, hiszen a kötelékünk van annyira szoros, hogy bármekkora távolságból megtudd: éppen földhöz csaptam és szilánkosra aprítottam a szívedet. Persze nyilv...

Tavaly ezt a novellát ajándékoztam a családom tagjainak és azoknak a barátoknak, ismerősöknek, akikről feltételeztem, hogy szeretnek ilyesmit olvasni. Idén pedig a Fellegvár olvasóinak kívánok ezzel a kis karácsonyi történettel csodálatos, felejthetetlen ünnepeket! Köszönöm, hogy érdeklődtök, hogy követitek a blogot, hogy olvassátok és véleményezitek ezeket az írásokat! :* Csordapásztorok Dr. Pásztor Lukács, a nyugalmazott körzeti orvos pontosan 22 órakor nyomta meg a kis zöld gombot. A szobában csak a karácsonyfaizzó világított, a faliképek, a tükör és a lakkozott szekrényajtó négy-öt másodpercenként más színben játszottak: piros, kék, sárga, megint piros, kék, sárga… – Szia, Apu! – hallotta meg hirtelen a kissé recsegő hangot, és azonnal megdobbant a szíve. – Gyújts lámpát, nem látlak! Lukács meghúzta a kis asztali lámpából csüngő zsinórt, és egy pislogás múlva meglátta a saját szemcsés képű, a valóságnál jóval aránytalanabb és kerekebb arcát a kis téglalapban. Újabb szempill...