Fellegvári fellengzősségek

Ramóna   Tisztelt Böhm Úr!   Rafael Ramóna vagyok, 16 éves. Már négy éve hatalmas rajongója vagyok az Ön nagyszerű fantasy-sorozatának, Az angyalok alkonyá nak. Az eddig megjelent könyveket már legalább tízszer olvastam, és az internetes rajongói klubba is beléptem. Sajnos az író-olvasó találkozóira még soha nem jutottam el, mert tízéves koromban egy ritka betegséget diagnosztizáltak nálam, és a kezelések nagyon megnehezítették az életemet. Az iskolából is ki kellett maradnom, jó ideje az otthonomat sem hagytam el. Tegnapelőtt azt mondta a kezelőorvosom a szüleimnek, hogy már nincs sok időm hátra, és ők hiába próbálják ezt titkolni előlem, én mégis kitaláltam abból a gyászos hallgatásból, amellyel azóta körülvesznek engem. Úgyhogy elgondolkoztam, mi lehetne az utolsó kívánságom, amely nélkül soha nem nyugodhatnék békében, és arra jutottam, hogy muszáj megismernem Az angyalok alkonya utolsó kötetének cselekményét, amelyet, ha jól tudom, Ön még csak most ír. ...

Nagyon fontos megjegyzés a történettel kapcsolatban : a többire is mind igaz, de ennél különösen hangsúlyoznom kell, hogy KITALÁLT . Nem állítom, sőt, egyáltalán nem is gondolom, hogy a valóságban így zajlottak, zajlanak ezek az események. Egy ilyen főhős esetén pedig konkrétan lehetetlen, hogy hitelesen ábrázoljam a belső világát, így ez kivételesen nem is volt a célom. Mentségemre szóljon, hogy ez a novella jelen pillanatban jóval többet árul el az én zaklatott lelkiállapotomról, mint arról a bizonyos “valóságról”, amelyet szerencsére nem ismerek, és soha nem is szeretnék megismerni. Holt lelkek (XXI. századi változat) “...de aztán ő maga is hirtelen elsápadt arra a gondolatra, hogy: mi történik, ha a lelkek, akiket Csicsikov megvásárolt, csakugyan holtak (...)? Ezt az aggodalmát el is mondta egyik-másik társának, mire hirtelen azok is elsápadtak; a félelem ragályosabb, mint a dögvész, és pillanatok alatt elharapózik. Egyszerre valamennyien olyan hibákat fedeztek fel magukban,...

Ezt a történetet egy játék ihlette, amelyet (más hasonló kreatív feladatokkal egyetemben) Teller Ágnes ingyenes minitréningjében találtam, nem sokkal azután, hogy visszatértem egy közel-keleti utazásból. A feladat lényege, hogy egy nagy betűhalmazból kellett kihámoznom minél több szót, majd az első nyolccal írnom egy rövid történetet. Az én szavaim ábécésorrendben: barátság , csillagok , ellenség , hit , lélek , rettegés , szövetség , távolság . Ez született belőle :) Testvérháború Saeed a homokban feküdt a csillagok alatt. Két kezét a tarkója alatt már szurkálta a zsibbadás. A só is csípte az arca bőrét, ahogy könnye a még mindig langymeleg földre csorgott. Nem érdekelte már semmi. Eljátszott azzal a hiú ábránddal, hogy esetleg képes lesz itt maradni mozdulatlanul, amíg maga alá nem temeti a homokdomb, és ő bele nem fullad a bánatába. De éppen ő ne ismerte volna a sivatagot, ő, aki itt nőtt fel, aki gyerekként ide hordta nap mint nap a csordát? A homokot egy perc alatt elfúj...

Édes vagy savanyú 31. Hermine éppen az asztalnál ült és régi fényképalbumokat nézegetett, amikor beviharzott a konyhába egy alvadt vérrel borított, oszladozó holttest, nyomában egy hófehérre meszelt arcú, fekete neccharisnyás és cirokseprűs boszorkánnyal. Még szerencse, hogy az idős asszony annyi mindent látott már életében, mert így nem kapott azonnal szívrohamot az életre kelt horrorjelenet láttán. - Azt hittem, már sosem kerültök elő, lányok! - csóválta a fejét, és becsukta az albumot. - Jó sokáig készülődtetek. - De megérte, ugye, Nagyi? - kérdezte vigyorogva az unokája, Sandra. - Hogy tetszik a jelmezünk? Elég ijesztő? - Mit mondjak? Ezzel a sminkkel az utcasarokra is kiállhatnál. Szado-mazo-boszi. Csak azt a seprűt kellene lecserélni egy korbácsra. - Na de Nagyi! - tiltakozott vigyorogva Sandra. - Honnan ismer a nagymamád ilyen dolgokat? - heherészett a zombi, aki valójában Kathi volt, a helyes, lófarkas kislány, Sandra osztálytársa. - Nyáron együtt néztük ...