Fellegvári fellengzősségek

Mondd, hol az utam Tavaly a sulinapon azt hittem, nincs annál ijesztőbb, mint olyanok előtt énekelni, akikkel mindennap találkozom, és utána még évekig dörgölhetik az orrom alá, ha azon az egy balszerencsés napon nem sikerül valami. Én magam is meglepődtem, mekkora sikert arattam: még a flegma menő csávók, sőt, a tanárok is odajöttek gratulálni. Idén év elején meg, a művházban, alig mertem kilépni a csomó idegen elé, akik között ott ült valahol a helyi újság riportere is. Mit fognak gondolni rólam, ha leégek…? De ez az aggodalmam is alaptalannak bizonyult, mert vastapsot kaptam, és az újságíró utána készített velem egy kis interjút. Tényleg meg is jelent rólam egy kétbekezdésnyi cikkecske a következő számban. A nagymamám kirajzszögezte a konyhájában a faliújságra, és azóta is minden vendége figyelmét felhívja rá. Ezek után úgy tűnt, minden bénító félelmemet sikeresen legyőztem, és szentül hittem, hogy nekem ugyan nem okozhat már gondot egy százfős közönség, de még egy ezer...

A kékhajú Különös ez a hely, gondolta Ulrik herceg, amint a pirkadat tompa rózsafényébe burkolózva közelített a vár felé. Hatalmas, vaskos falú építmény volt, akár ezer zsoldos is elférhetett volna benne, de életnek közel s távol semmi jelét sem látta. Nyomasztóan hatott a hercegre ez a környék. Csatatéren, nyílt színi összecsapásokban soha nem félt, hiszen látta az ellenséget, fel tudta mérni az erejét. Most meg csak úgy térjen be egy lakatlannak tűnő várba, ahol ki tudja, miféle veszedelmeket rejthetnek a folyosók? Hiába, olyan fáradt volt ő is, a lova is, hogy nem szívesen vállalt volna valami kockázatos kerülőutat. Ki tudja, hátha mégis akad egy lakó odabent, talán egy vén, mogorva rablólovag, aki megengedi, hogy ő megpihenjen odabent. Egyelőre úgy tűnt, tévedett. Sem a függőhídnál, sem az udvarban nem találkozott emberrel. A várfalat benőtték a kúszónövények, és Ulrik lovának léptei mindenféle állatot riasztottak fel a szendergésből: madarat, cickányt, patkányt. Mind...

Ramóna   Tisztelt Böhm Úr!   Rafael Ramóna vagyok, 16 éves. Már négy éve hatalmas rajongója vagyok az Ön nagyszerű fantasy-sorozatának, Az angyalok alkonyá nak. Az eddig megjelent könyveket már legalább tízszer olvastam, és az internetes rajongói klubba is beléptem. Sajnos az író-olvasó találkozóira még soha nem jutottam el, mert tízéves koromban egy ritka betegséget diagnosztizáltak nálam, és a kezelések nagyon megnehezítették az életemet. Az iskolából is ki kellett maradnom, jó ideje az otthonomat sem hagytam el. Tegnapelőtt azt mondta a kezelőorvosom a szüleimnek, hogy már nincs sok időm hátra, és ők hiába próbálják ezt titkolni előlem, én mégis kitaláltam abból a gyászos hallgatásból, amellyel azóta körülvesznek engem. Úgyhogy elgondolkoztam, mi lehetne az utolsó kívánságom, amely nélkül soha nem nyugodhatnék békében, és arra jutottam, hogy muszáj megismernem Az angyalok alkonya utolsó kötetének cselekményét, amelyet, ha jól tudom, Ön még csak most ír. ...