Fellegvári fellengzősségek

Háromszor A szolgák csak a második belső udvarig mehettek. Erre igazán számíthatott volna, mégsem tudta visszafojtani azt a rengeteg ocsmány káromkodást, amelyek az ajtót őrző, nagydarab, olajszín bőrű testőr láttán tolultak a nyelvére. Világéletében mocskos szája volt, de éppen mert minden apróság miatt percekig szentségelt, soha senki nem vette igazán komolyan a szavait. Ő maga a legkevésbé. Talán ha az ő Ura kérte volna, akkor leszokik az efféle beszédről, de ő csak elnézően mosolygott, amikor Kephas rákezdett, a többiek pedig mindig jót mulattak rajta. A többiek…! Hol voltak azok már! Ha csak rájuk gondolt, Kephas úgy érezte, hogy minden, amit kiejt a száján, olyan ihletetten undorító, mint a víz, amelynek a tetején felpuffadt halhullák eresztik a nedveiket. Mert hát valahogy így is érezte magát. A vén, sunyi szardarabnak bizony jó sok szolgája volt, és a hírhedt gonosztevő elfogatásának ügye mindannyiukat a belső udvarba csalogatta. Kephas remekül elvegyülhetett közöttük....

Szent Erzsébet a Schottentornál “Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint a kiket a szabadság törvénye fog megítélni. Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, a ki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen. Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-é őt a hit?” (Jakab 2:12-14, Károli Gáspár fordítása) Véget ért a karácsonyi szünet előtti utolsó egyetemi előadás is. Betti gondolataiba merülve ballagott ki a Bécsi Egyetem főépületéből; a szüleire gondolt, akik nemsokára megérkeznek Burgenlandból, hogy megnézzék, hogyan éldegél itt a lányuk. Az együtt töltött napok ígéretének fahéjillata volt és csengettyűhangja, és amikor Bettinek eszébe jutott az ő magyar apukája és osztrák anyukája, elöntötte a hála. Ők ketten azért törik magukat abban a határ menti kisvárosban, hogy egyetlen gyermekük zavartalanul tanulhasson és kényelmesen élhessen a fővárosban, ne kelljen diákmunkák után koslatn...