Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2016

A kékhajú

A kékhajú Különös ez a hely, gondolta Ulrik herceg, amint a pirkadat tompa rózsafényébe burkolózva közelített a vár felé. Hatalmas, vaskos falú építmény volt, akár ezer zsoldos is elférhetett volna benne, de életnek közel s távol semmi jelét sem látta. Nyomasztóan hatott a hercegre ez a környék. Csatatéren, nyílt színi összecsapásokban soha nem félt, hiszen látta az ellenséget, fel tudta mérni az erejét. Most meg csak úgy térjen be egy lakatlannak tűnő várba, ahol ki tudja, miféle veszedelmeket rejthetnek a folyosók? Hiába, olyan fáradt volt ő is, a lova is, hogy nem szívesen vállalt volna valami kockázatos kerülőutat. Ki tudja, hátha mégis akad egy lakó odabent, talán egy vén, mogorva rablólovag, aki megengedi, hogy ő megpihenjen odabent. Egyelőre úgy tűnt, tévedett. Sem a függőhídnál, sem az udvarban nem találkozott emberrel. A várfalat benőtték a kúszónövények, és Ulrik lovának léptei mindenféle állatot riasztottak fel a szendergésből: madarat, cickányt, patkányt. Mind

(F)elszámolás

(F)elszámolás alias egy naplóbejegyzés arról, hogy miért nem való nekem a naplóírás :) 2001 decembere és 2006 januárja között kisebb-nagyobb kihagyásokkal írtam naplót. Összesen hat füzet gyűlt össze az évek során, de érdekes módon ezekből csak egyetlen telt be. A többinek úgy lett vége, hogy idővel egyre kevesebbet írtam beléjük, mintha elveszett volna a lelkesedésem - de amint új füzetet nyitottam, rögtön vissza is tért, hogy egy ideig megint sokszor és hosszan írjak. Volt, amelyet olvastak mások is (az engedélyemmel vagy anélkül), de a nagy részüket nem mutattam meg senkinek. Miért írtam ezeket? Eleinte azért, mert mindent meg akartam őrizni, és valamiért azt hittem, hogy ehhez a lehető legérdektelenebb dolgokat is le kell jegyeznem. Mikor hova mentünk, mit csináltunk, néha órákra és percekre (!) lebontva. Máskor viszont olyan izgalmasabb eseményekről is, mint év közben egy új osztálytárs érkezése, egyetlen mondatot böktem oda, csak hogy ez is le legyen írva. Később